Sokszínű gyerek

Valentin nap gyerekekkel

Valentin napon a legtöbben felköszöntik a szerelmüket, de ne hagyjuk ki az ünneplésből szerelmünk gyümölcsét sem. Sokféleképpen bevonhatjuk őket is a készülődésbe, illetve az ünneplésbe, erre szeretnék néhány ötletet adni.

Elevenítsünk fel egy régi népszokást!

Régen a falusi emberek Bálint napját a madarak menyegzőjének tartották, amint azt a tegnapi bejegyzésemben Szlovéniánál is megírtam. Ekkor magokat, aszalt gyümölcsöket szórtak ki nekik a falusi népek, de volt, ahol perecet, vagy aprósüteményt akasztottak a fákra. Ezeket persze a gyerekek is kedvelték mind kiakasztani, vagy ha abban nem vettek részt, akkor a süteményeket megkeresni. Miért ne ünnepelhetnénk Valentin napot egy hagyományos szokás felelevenítésével?

2011-02-14_140515

Készítsünk apró ajándékot a kis barátoknak!

Finnországban például a barátságot ünneplik Valentin napon, miért ne ünnepelhetnénk mi is finn módra? Készítsünk együtt valami apróságot a csemete barátainak. Nem kell komoly kézimunkára gondolni, akár festhetnek, rajzolhatnak is valamit a gyerekek, vagy színes papírból üdvözlőkártyákat ragaszthatunk. Kicsikkel ebből is az egyszerűbbet javaslom, egyrészt, hogy ők is részt tudjanak venni a készítésben és így fenn tudjuk tartani az érdeklődésüket, másrészt mert így lesz sikerélményük. Nagyobbacska gyerekekkel már komolyabb művekbe is belevághatunk, persze ha van hozzá kedvük.
Íme néhány egyszerűbb ötlet papírból kivágva:

szivecske-kepeslap-2-e1391851626444

caterpillar-valentine-hearts-e1391526303735

Nyomdázva:

potato_heart_stamp

pity1-300x199

Hajtogatva:

tulipanos_kepeslap1

szivbol_boritek

Süssünk, süssünk valamit!

A gyerekek életkorától függően készíthetünk velük valami finomságot Valentin napra. A kicsik lehet, hogy még csak a sütikiszúrásban tudnak segíteni, de azt is bizonyára élvezettel teszik (az én lányom legalábbis imádja). A nagyobbacskák pedig már a tésztagyúrásban is tudnak segíteni, illetve a kész sütik dekorálásában. 

Készíthetünk például pillecukrot:

marshmallowj

esetleg gumicukrot:

IMG_2853-600x901

különféle kekszeket:

keksz-500x625

vagy linzereket:

IMGP4775bob

Családi mozizás

Aki pedig egy szusszanásnyi pihenésre vágyik, az fogja a családot, és kuckózzon be a kanapéra egy Valentin napi családi mozizásra.

jó választás lehet a Szuzi és a Tekergő:

Susi-es-Tekergo--36710

vagy a Szépség és a Szörnyeteg:

maxresdefault

a Shrek:

shrek

a klasszikus Kis hableány:

192167

esetleg A szerelem hálójában:

A-szerelem-halojaban-1

Az Igazából szerelmet pedig már meg sem említem, majd csak Karácsony táján 🙂

 

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!